sanfranciscotól elbúcsúztunk és kicsit fáj érte a szívem. vannak olyan helyek, amiről tudod, hogy visza akarsz térni. európában nem ér, mert mondjuk berlin meg barcelona olyan, de oda elég gyakran vissza is lehet térni. nekem idáig buenos aires volt, ahova tudom, hogy még nagyon vissza akarok menni, meg persze ny, ahova most sikerült és sanfrancisco is felkerült a listára. ezzel szemben mondjuk kubába tudom, hogy nem akarok, egyszer elég volt látni, hogy szép régiek az autók, a házak és a szép fekete nénik elhitetik, hogy mind veled akarnak dugni.

megjöttünk ide, amiről összesen annyit tudtam, hogy valami hegy meg valami nemzeti park, ahova el kell mindenképpen menni. és tényleg. ez itt - és én mondom, akit még senki se beszélt rá idáig, hogy elmenjen síelni a hegyekbe - fantasztikus, beszarás, kurvajó, hihetetlen és mégegyszer beszarás. nem nagyon tudom leírni annak, aki még nem volt itt. egy hatalmas völgy (ahol lakunk onnan egy órát is mész a központi részébe a beszarás völgyben, és még onnan is akkora mint fél magyarország). elképesztő sziklaizék tornyosulnak föléd a völgyben, aminek a közepén egy kristálytiszta patakban lehet fürdeni. medvét még nem láttuk, bár mindenhol riogatnak, hogy ne hagyj a kocsiban kaját, mert feltöri a maci érte, meg az a másik jó tanács, hogy kirándulás közben ne hagyd, hogy a gyerek előrerohanjon, mert a kisháziállatok mellett az állítólag gyakran előforuló hegyi oroszlánok másik kedvenc eledele a kisgyerek. idáig két őzike sétált el nyugodtan három méternyire, és rengeteg nem nagyon félénk chipmunk rohangászik mindenfele (a chipmunk az a kis cuki izé ami a csipésdél valdizni bemutatja mesében a csip meg a dél, tudjátok csiccsicsicsipésdél jönhagondvan...) ráadásul egy nagyon helyes youthostelben lakunk, olyan rég laktam már youthostelbe, és ez most annyira jól esik. nagyon menő hely, van egy kis teraszos bungallónk a hegyoldalban, a közös étkezdében mondjuk harmincszor olyan jó kaját adnak, mint a balaton körül szinte bárhol és nagyon hangulatos youthostel feeling van itt a semmi közepén. alig várom már, hogy a gyerekek végre lefeküdjenek, és a judittal kiüljünk borozni. 

megint maga az út is beszarás volt (nem érdekel hányszor írom le, hogy beszarás), pont olyan úton jöttünk, amire vágytam, hogy meglegyen amerikában, megpróbálom iderakni a képet amit ezzel az ipadizével fényképeztem, nemtom, hogy fogja levágni, próbáljátok odaképzelni a többit. a következő posztban izélem ide. szóval itt most megint nagyon jó, egy picit az is jól esik, hogy az egyik új kedvenc városom hidegét otthagytuk és újra rövidgatyát lehet hordani szandállal. jaj nagyon jó. megint megcsapott, hogy azért elég jó kis kalandba vágtunk bele. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.