eljött az ideje, hogy lezárjam a blogot. most már csak a klasszikus értelemben nyaralni fogunk a hátralévő időben, arról meg nem fogok tudni hihetetlen vicceseket írni, hogy reggel kimegyünk a piacra vagy az óceánhoz meg jakuzzizok a gyerekekkel, meg még lehet, hogy elmegyünk a legolandba sandiegoba meg megnézzük a gazdagék nyaralóhelyét santa barbarán, de amúgy horányi életformára rendezkedünk be, és arról se szoktam sokat blogolni. aztán holnaphoz egy hétre felszállunk egy viszonylag rettenetes repülőútra és holnaputánhoz egy hétre otthon. 

most összegezni kéne, hogy milyen is volt két hónapig utazni. egész egyszerűen kurva jó volt. voltak fárasztó részek, de alapvetően nagyon-nagyon-nagyon fasza volt az egész, remélem ez átjött-e a blogon keresztül. valahogy sikerült nagyon harmonikusan megcsinálnunk ezt az egészet. a gyerekek nagyon jól bírták és minket sem fárasztott el, hogy gyerekes utazás volt, és nem vágytam volna erre az útra gyerekek nélkül. két-három napos kiruccanások barcelonába vagy berlinbe jól esnek a judittal és valószinűleg hamarosan csinálunk ilyet a, hogy legyünk picit ketten, meg jövő szombaton állítólag lesz puszikoncert valahol a lánchídnál (?) úgyhogy akkor nagyinálalvás lesz, már ha a jetlegtől fognak tudni aludni, mi meg szétcsapjuk magunkat, úgyhogy akkor gyertek mindenki.

kéne ilyen pontokba szedett izé, hogy mik voltak a top dolgok, de annyira régen indultunk el, hogy newyork már távoli emlék csak, de azért megpróbálom. sanfrancisco nagy szerelem lett, yosemite varázslatos hely volt, newyork még mindig hihetetlenül élő nyüzsgő valami, ahol nekem külön élmény volt, hogy a whitney múzeumban tök véletlenül láttam azt a hopper képet, amit mindig is akartam élőben látni (persze a nighthawks) és lenyűgöző volt, valahogy rég fogott meg ennyire festmény, és rég éreztem először olyat, hogy milyen jó egy képet eredetiben látni. aztán az ilyen amerikai dolgok, mint dinerben hamburgert enni, meg újratöltetni a foskávédat, meg menni a végtelen sivatagi utakon, meg olyasmi kávézókban ücsörögni, mint a friendsben, meg isteni kínait-japánt-thait-mexikóit enni. ja meg a boston környéki erdős-tavas gyönyörű házas környezet. meg könnyű hozzászokni, hogy valahogy itt amerikában tényleg minden működik, jól megy. persze meg kell fizetni mindent, de nem találkozol idegesítő dolgokkal, értetlenkedő félrefoglalt hoteles mittoménmivel, átbaszni akaró pincérrel, nem működő vififel, elmaradt buszjárattal. azt is megértettem, hogy mennyire igaz ez a melting point dolog, és olyan, hogy amerikai ember olyan nincs, mert van magyar meg mexikói meg kínai meg japán meg izraeli, meg orosz, meg puerto ricoi, és elvétve van pár sokadik generációs amerikai, de tényleg még mindig jönnek folyamatosan ide mindenhonnan szerencsét próbálni, és lesz belőlük vagy a gyerekeikből amerikai,  és akivel csak beszéltünk az boldognak tűnik itt. sokat melóznak, hogy jó legyen, de a magyar nyavajgással nem találkoztam itt sehol. 

szóval amerika fasza volt, a gyerekek már vágynak haza, szerintem kicsit a judit is megpihenne. én most még úgy érzem, hogy nagyon jó úton lenni, és egy hét otthonlét után szívesen nekiugranék egy újabb két hónapnak valahova a világ egy más pontjára.

csók

itt lakunk most https://hu.airbnb.com/rooms/67089. lapozgassátok át a képeket, és jussatok el a kerti szófához, és láthatjátok, hol ülök most a házigazda kedvességéből itt hagyott menage a trois borral, ami remélem nem egy célzás, bár még nem láttuk a házigazdát, aki épp horvátországban volt, és kicsit elfelejtette, hogy jövünk, de szerencsére a másik bérlő, akiknek a háza szintén erre a kertre néz, bejuttatott bennünket. szuper a hely, de ezt láthatjátok a képeken, és ilyenkor boldog vagyok, hogy megérte otthon a sok-sok estén keresztül tartó válogatás az airbnb-n, mert a sanfranciscoi is felülmúlhatatlan szállás volt, ez meg itt pont amire vágyunk. a sok utazás után, most annyit akarunk itt az utolsó nyolc napban, hogy legyen egy helyünk, ahol nem csinálunk semmit, maximum kimegyünk a tengerhez, ha úgy akarjuk. itt tényleg pihenni fogunk, meg olyat csinálni, amit az ember nyaralásokon csinál. asszem losangelesből semmit nem fogunk megnézni. nem érdekel a hollywood sign, filmstúdiót láttam eleget, nem baj ha ezek nagyobbak, az ilyen vicceskedős túráik cápakiugrással meg robotokkal iszonyú pénzbe kerülnek a gyerekeknek meg semmit sem jelentene, leszarom beverly hillst meg hogy hol lakik brad pitt és a disneyland is pont egy százezer forintos nap lenne, ahol judit meg én frusztrálódnánk az egésztől, samu a felére nem tudna felszállni a cuccoknak dávid meg attól sírna hogy nem tudna felszállni a dolgok nagy részére. amúgy is autóba most nem szállnánk hosszabb túrára egy ideig, bár itt csak autózni lehet mindenhova úgy tűnik. az egész loszandzselesz egy nagy autópálya komplexum, és bárhova mész az fél óra, mi meg max vásárolni meg a tengerhez megyünk, ami szerintem 3 kilóméter innen. 

kis adat megint, befejeztük a nagy túrát, ahol összesen 2OOO mérföldet, kb 3OOO km-t autóztunk az elmúlt 8 napban összesen négy szálláson megállva, szóval most egy pici pihenés jöhet. asszem most már egy magyarországi kiruccanás meg se fog kottyanni senkinek. a grand canyon nagyon szép volt, tényleg érdemes egyszer megnézni az életben, de nagyon fárasztó volt az oda és vissza út. ma például 8OO km-t jöttünk egyben és nem gondoltam volna, de már nem kötött le annyira a sivatagi út látványa. persze két hét múlva hiányozni fog, de ma annyi volt az attrakció, hogy 43 fokos hőségben álltunk meg valahol a semmi közepén hamburgert zabálni, a többi csak simán tekerés az úton. judit egy hős. 

losangeles így elsőre a legamerikaibb helynek tűnik azok közül ahol voltunk, és kicsit ettől elidegenítőnek is. ma este egy japán bevásárlóközpontban ettünk rament és más furaságokat és az is valahogy más volt mint amihez szoktunk. a többi város ahol voltunk kicsit európaibb volt, ez meg itt olyan nagy autós furaság. nem baj. pihenünk.

ma ki se mozdultunk a szállodából a rettenetbe. egész nap a medencénél csilleztünk, ott is ettünk, és amikor bejött a happy hour frozen daiquirit vagy micsodát meg hasonlót iszogattunk, amit bikinis csinibabák hordtak oda a napágyunkhoz. tegnap este megnéztem a szálló kaszinóját de valahogy egészen nem kívántam rá a dologra, de ma a samu addig nyomta, hogy deee apa lécci, hogy lementem és a sok elég fura gép között találtam egy olyat, amire azt hittem értem, hogy hogy működik, beraktam 5 dollárt, nyomtam a gépen hármat, azt se tudtam mi történik, és nyertem 46 dollárt. komolyan nem tudom hogyan és miért, úgyhogy gyorsan felmartam a pénzt és kimenekültem.

hű, most tényleg kezdett elég sűrű lenni minden, nem is tudom, hol kezdjem. haladok mostantól visszafelé. ma megérkeztünk lasvegasba, ami pontosan annyira rettenetes, ahogy arra számítottam. elég jól láttam előre, hogy ez milyen lesz, és mennyire fogom utálni, és lám tényleg. igazából azért álltunk meg, hogy ne egyben húzzuk le a yosemite-grandcanyon utat, és a sivatag közepén ez tűnt az ésszerű és szállás szempontjából árértékben tökéletes választásnak. a szállodánk tényleg fasza, egy nemtomhánycsillagos marriot, amit a vízeséses, pálmafás medencéje alapján választottunk, aminél szerintem holnap az egész napunkat fogjuk tölteni. áldom az eszem, hogy a centrumtól távoleső szállodát választottunk. ma este beugrottunk a belvárosba, ettünk egy elég jó tapasbárban, aztán megnéztük a strip nevű dolgot, ami tulajdonképpen a híres las vegas a sok kis eifel toronnyal, mini velencével, hullámvasúttal egy felhőkarcoló tetején meg minden faszsággal amit ki tudnak találni. és tényleg iszonyatos, amit csak fokoz, hogy őrült mennyiségű ember hömpölyög ki-be a kaszinókból. egy órát töltöttünk itt, és soha többet nem vágyom vissza, én a westendet se tudom elviselni, de az ehhez képest egy sarki büfének a bal oldali rezsója. rettenetesen okos vagyok, hogy nem a stripen, hanem a város külső részében foglaltam szállást. az egyetlen érdekes pontja las vegasnak, hogy láttam egy óriásplakátot, ahol explicite faszverést reklámoztak, legallábbis a masszázs szalon, akinek a headline-ja garantált happy ending, csak azt jelentheti. 

az út ide viszont fantasztikus volt a sivatagon keresztül a hosszú egyenes utakon, kaktuszokkal és gyönyörű sziklaképződményekkel kísérve. még kedvenc blogírótok is vezetett a hosszú egyenes utakon, amiért a Dávid nagyon hálás volt, mert mint autómániás fiúgyermek igencsak zokon veszi, hogy apja nem vezet. a sivatagi út elején közölték, hogy a következő 185 mérföldön (ha jól tippelek cca 3OO km) nem lesz benzinkút. nem csak benzinkút nem volt, de egy étterem, egy település egy semmisem. talán két szétesett házat láttunk útközben. amikor megérkeztünk a 185 mile végére és találtunk a benzinkút mellett egy pici éttermet aki büszkén hirdette, hogy 12O mérföldnyire ők a legjobb kajálda, amivel tényleg nem hazudtak, mert amerről jöttünk semmi nem volt, és a másik irányba meg 12O mérföldre vegas van, közte semmi. amúgy a körülményekhez képest tényleg isteni melegszendvicset adtak. 

előtte szintén kivetköztem a szokásaimból, és röhögni fognak a drága barátaim, de a mammoth lake nevű helyen laktunk egy osztrák pályaszálláson (asszem így hívhatják ezt a helyet) a sílift közvetlen szomszédságában. este miközben a tetőteraszi jacuzziban olvasgattam és néztem a csillagokat, azon gondolkodtam, hogy ismerek olyat, aki élvezné ezt télen is, én csak a szőke tenyészbikákat tudom itt elképzelni, akik estéként ebben a jakuzziban röfögnek és a snowboard sztorijaikkal kérkednek. ilyenkor csak egy nyugis hely, ami a hozzánk hasonlóknak valók, akik megállnak miellőtt átkelnek a sivatagon, miután megmászták a sierra nevadát. 

a sierra nevadán az átkelés a nevezett tioga pass-on gyönyörű volt. előre voltunk paráztatva, hogy milyen fárasztó út lesz felmenni 3OOO méterre meg vissza, de egyszerűen csak lélegzetelállító volt. például a tenaya lake mellett vezetett az út, írjátok be a gugli képkeresőbe, kurva szép. meg útközben még megnéztük a híres sekoya fenyőket, amik a lenagyobb fák a világon. még kidőlve is elég impresszív a méretük. az átkelés végén meg a fura mono lake volt, ami egy holttenger szerű sós tó a holdbéli tájon. (google it!)

előte meg talán az utunk egyik legyszebb napja volt (pedig erős a mezőny). végigkirándultuk a yosemite völgy nyárra kiszáradt vízesés medreiben. ha kimelegedtünk megmártóztunk a yosemite patak kristálytiszta vizében, ha ügyesek voltunk, márpedig azok vagyunk, találtunk privát beachet is. este pedig a youthostelben volt egy tábortűz, rögtönzött koncerttel, két idősebb néni gitárral, meg egy állítólag híres (amúgy tényleg elég jó) countryzenész bendzsón, akit a szájharmonikás haverja kísért. többek között nagy örömömre eljátszották ezt a méltatlanul elfeledett coen film slágert is http://m.youtube.com/watch?v=YZtgZ5fHOuU . a samu ugrándozva feküdt le 11kor, hogy iszonyú jó nap volt, és ez élete legjobb tábortüzezése volt (ja marshmellow sütés is volt, az nagy sláger a gyerekeknél mostantól) és még 2O percig azon röhögött, hogy az egyik gitáros néni hasonlított az anyámra, és mennyire vicces lenne, ha az anyám gitározgatott volna ott a tűznél és énekelgetett volna countryt.

minden kurva jó, imádom. lasvegas egy ocsmány szar, megyünk medencézni, puszi.

sanfranciscotól elbúcsúztunk és kicsit fáj érte a szívem. vannak olyan helyek, amiről tudod, hogy visza akarsz térni. európában nem ér, mert mondjuk berlin meg barcelona olyan, de oda elég gyakran vissza is lehet térni. nekem idáig buenos aires volt, ahova tudom, hogy még nagyon vissza akarok menni, meg persze ny, ahova most sikerült és sanfrancisco is felkerült a listára. ezzel szemben mondjuk kubába tudom, hogy nem akarok, egyszer elég volt látni, hogy szép régiek az autók, a házak és a szép fekete nénik elhitetik, hogy mind veled akarnak dugni.

megjöttünk ide, amiről összesen annyit tudtam, hogy valami hegy meg valami nemzeti park, ahova el kell mindenképpen menni. és tényleg. ez itt - és én mondom, akit még senki se beszélt rá idáig, hogy elmenjen síelni a hegyekbe - fantasztikus, beszarás, kurvajó, hihetetlen és mégegyszer beszarás. nem nagyon tudom leírni annak, aki még nem volt itt. egy hatalmas völgy (ahol lakunk onnan egy órát is mész a központi részébe a beszarás völgyben, és még onnan is akkora mint fél magyarország). elképesztő sziklaizék tornyosulnak föléd a völgyben, aminek a közepén egy kristálytiszta patakban lehet fürdeni. medvét még nem láttuk, bár mindenhol riogatnak, hogy ne hagyj a kocsiban kaját, mert feltöri a maci érte, meg az a másik jó tanács, hogy kirándulás közben ne hagyd, hogy a gyerek előrerohanjon, mert a kisháziállatok mellett az állítólag gyakran előforuló hegyi oroszlánok másik kedvenc eledele a kisgyerek. idáig két őzike sétált el nyugodtan három méternyire, és rengeteg nem nagyon félénk chipmunk rohangászik mindenfele (a chipmunk az a kis cuki izé ami a csipésdél valdizni bemutatja mesében a csip meg a dél, tudjátok csiccsicsicsipésdél jönhagondvan...) ráadásul egy nagyon helyes youthostelben lakunk, olyan rég laktam már youthostelbe, és ez most annyira jól esik. nagyon menő hely, van egy kis teraszos bungallónk a hegyoldalban, a közös étkezdében mondjuk harmincszor olyan jó kaját adnak, mint a balaton körül szinte bárhol és nagyon hangulatos youthostel feeling van itt a semmi közepén. alig várom már, hogy a gyerekek végre lefeküdjenek, és a judittal kiüljünk borozni. 

megint maga az út is beszarás volt (nem érdekel hányszor írom le, hogy beszarás), pont olyan úton jöttünk, amire vágytam, hogy meglegyen amerikában, megpróbálom iderakni a képet amit ezzel az ipadizével fényképeztem, nemtom, hogy fogja levágni, próbáljátok odaképzelni a többit. a következő posztban izélem ide. szóval itt most megint nagyon jó, egy picit az is jól esik, hogy az egyik új kedvenc városom hidegét otthagytuk és újra rövidgatyát lehet hordani szandállal. jaj nagyon jó. megint megcsapott, hogy azért elég jó kis kalandba vágtunk bele. 

tudom, hogy kötelesség írni a blogot rendszeresen, ha már elkezdtem, különben jól elszállngóznak a nehezen összefogdosott olvasók csak igazából most nincs semmi izgalmas vagy roppant szellemes dolog amit leírhatnék. éldegélünk sanfranciscoban, sétálunk, tömegközlekedünk, játszózunk néha híres dolgokat nézünk, éttermezünk, piacozunk, főzünk, hülyeségeket vásárolunk. annyi a breaking news, hogy elmúlt az ősz és tavasz van pár napja. olyasmi tavasz, amikor már kiülnél akár a kiülősökbe de néha jobban esik a bentibe ülni, mert picit átfázol pólóban. a vörösbort átváltottam fehérre, esténként már ki lehet a verandára menni cigizni, sőt ma mezitláb vittem már le a mosást. ja mosás, ez is egy dolog ami tetszik amerikában. nem újdonság, az összes vicces sorozatban helyszín a közös mosóhelyiség (biztos mert költséghatékony a díszletépítészete, meg mert olyan életszagúnak gondolják a sorozatírók a szereplőik találkozására). szóval már a sorozatokban is irígykedtem az amcsikra, milyen jó nekik, hogy egyrészt nem vesznek egyenként egy-két gépet, hanem közös van, és ami a legjobb, hogy nem a lakásukból foglal el négyzetmétereket, ami nekem külön jó lenne, mert a judit valahogy zsigerből utálja a nagy fehér kocka alakú gépeket, ezért is kellett külön helyiségbe zárni szegényt. ráadásul ezek a gépek kurva nagyok, úgyhogy az a mosás 4 emberre, amiről azt gondolod, a mosógéped biztos nem veszi be, az itt a gép egyharmadáig se ér. jó ezt a kommunális mosógéptartást mondjuk a saját szomszédainkkal se nagyon tudnám elképzelni, de itt valahogy működik. negatív viszont itt, hogy minden lakásra külön van a három kuka, úgyhogy ahol lakunk, a kertben összesen kilenc kuka tárolódik, plusz három a garázsban, ami a közös szemétre van gondolom.

ne hagyjátok abba az olvasást, hétfőn indulunk az izgis részbe, amikor szinte folyamatosan utazni fogunk, két éjszakákat húzódunk meg valahol és ha lesz esténként erőm, leírom, hogy láttunk-e yosemite-ben medvét, mennyit vesztettem blackjack-en vegasban és a grandkanyon vajon tényleg csak egy nagy lyuk-e.

kedves gyerekek. mai előadásom a környezetvédelem területéről fog szólni. azért mielőtt belevágnék, még elárulom, hogy mai is iszonyú jó steaket sikerült csinálnom a marha itteni nevén newyork strip nevű részéből, ami magyarországon valsz meghatározhatatlan rész, mert a t-bone egyik oldala. a másik az a filet mignon, ami szerintem a bélszín angol neve, és a hátszínt meg a sirloinnak hívják, szóval ez a newyork strip ez mondjuk a majdnem bélszín. amúgy otthon ennél mértékekkel szarabb részeket próbálnak bélszínnek eladni, úgyhogy legyen csak jobb mint bélszín. ja és a bélszínt 2 és fél dolláros palackáron mért helyi kaliforniai shirazzal öblítem (kis smart fact ide is, amitől mindig zavarban voltam, hogy ezt a bort hogy is ejtik siraz vagy sziráh, na kiderült, hogy ez két különböző szőllő, van a shiraz és a syrah), amit tényleg csak azért vettem meg, hogy bebizonyosodjon, az olcsó bor mindenhol szar, és megint tévedtem.

a gasztrokirándulás után visszakanyarodván eredeti témámhoz egyrész érdekes tapasztalás az, hogy bár otthon is megrögzött recycling hívő vagyok, régen pl a tátra utcából budára hordtam munkába menet minden nap bringával a recyclinget. de itt hogy huzamosabban olyan helyen élünk, ahol külön kuka a recycling külön a compost és külön az egyéb szemét, rá kell jönnöm, hogy az egyébszemét kuka az nem telik meg semmivel, max a kis drótbaszokkal, amikkel néhány pékárú meg van kötve, mivel a fém-műanyag-üveg a helyére kerül és minden amit zabálsz vagy zabáltál, vagy nem zabálnál de valaminek a része a komposztba, és ezek mind-mind visszaforognak, az a jó érzésed van, hogy nem termelsz szemetet. jó ezt berlinben is megtapasztalhattam volna, de a váradynál nem termeltünk komposztot, max a kávézaccot.

a másik nagyon írígylésre méltó dolog, hogy az amúgy is jó fekvésű városban - ahol ha lenne is szmog, minden nap átfújná az óceán felől jövő légmozgás - a tömegközlekedési eszközök nagyobb része villamos vagy troli, és ahol ez nem megoldható és busz van, ott a buszok is hibridhajtásúak. ráadásként úgy látszik, hogy csak olyan taxinak adnak engedélyt, amik vagy hibridek, vagy elektromosak. szóval facsarodik a szívem, hogy lehet így is várost csinálni. ráadásként tényleg ahol eddig jártunk, mindenhol a lehető legtöbb eszközzel próbálnak lebeszélni az autóhasználatról (hídpénz, szűkített sávok - pl a valahai times square-i 5 sávból most 1 van csak, iszonyú kevés és extrém drága parkolók) és kényelmes és relatíve olcsó tömegközlekedést kínálnak. az csak ráadás, amikor egy newyorkit megkérdeztem, hogy bliccelnek-e az emberek newyorkban (ami amúgy elég egyszerű lenne), akkor először furán nézett, majd az volt a válasz, hogy azért fizet mindennki a tömegközlekedésért, mert szeretné, ha ez a szolgáltatás működne, és ezt abból pénzből lehet csinálni, amit ő ad. jééézusom, mikor jutunk el ide mi valaha. szerintem soha, bár emlegetett várady bizakodó.

sf még mindig a kedvencünk. kezdjük belakni, ma pl a házunktól konkrétan asszem 25 méterre lévő farmers marketen vásárolgattunk, mielőtt megittuk a szokásos nagyon jó minőségű kávénkat a fantasztikus pékáukkal reggelire  itt http://www.arizmendibakery.org/about

amúgy meg még például ilyen dolgok miatt szerejük sf-et https://www.google.hu/search?q=arizmendi+bakery&client=safari&hl=hu&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=M-z1UcLVKMuxigKM64GIDQ&ved=0CAkQ_AUoAA&biw=1024&bih=672 ahol a helyiek piknikeznek, a játszótér meglepően ismét fantasztikus az arcok pedig normálisak. az egész kicsit berlin feeling. az utcák sok helyen itt is elég szélesek, sok zölddel (jó berlinben nem megy fel-alá minden), sok a normális fejű fiatal, meg fiatal családos, rengeteg szimpatikus kis étterem, kávézó, kocsma van, nagyon aktív itt is a bio meg recycling meg hasonló dolgok és még a béna hippinegyedet is megtalálni berlinben is. meg pont annyira fázunk is, mint ahogy berlinben szokás.

hogy felmelegedjünk volt két túránk. az első a leginkább semmilyen santa cruzba a nagyon béna ám annál hangosabb és idegesítőbb vidámpakjával, viszont az oda meg visszavezető út a híres 1-es úton fantasztikus volt https://www.google.hu/search?q=route+1+california&client=safari&hl=hu&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=-vL1UaP-LKWVjAKenIDYCA&ved=0CAkQ_AUoAA&biw=1024&bih=672 gyönyörű helyeken mentünk, volt ahol fóka szunyókált, máshol delfint láttunk ugrálni. az út menti kommunában pedig, a helyi igazi hippik akik a slow mozgalom jegyében (komolyan, ki volt írva, fényképpel dokumentáltam) kommunálódtak, extrém finom bio eperlekvárt csináltak és nagyon hangulatos kis helyet varázsoltak az út szélén egy fészerszerűségben leszakadt bútorokkal, retro játékokkal, backgamonasztalokkal, és amúgy bármit vettél az becsületkasszába ment, ami nagyon szimpatikus a híres elanyagiasodott mocskos imperialista amerikai kultúrkörben. 

a mai kirándulásunk leginkább a hideg elől menekülés volt napa valleybe a híres kaliforniai borvidékre, ahol pl ez a film is játszódott ha emlékeztek http://www.imdb.com/title/tt0375063/ ami tényleg szép környék, azért nekem toszkána és balatonfelvidék is veri és kicsit inkább a gazdagok játszótere, meg ugye a ki tudja hány millió borszakértőjé. mi inkább egy kis cuki hülye helyen ütöttük el az időt, gyerekvonatozással meg néhol meglepően rémisztő őskori vidámparki izékkel. http://m.traintown.com/#!Gallery|page_1